Fej
Az oldal háttérzenéje
Látogatók 2008.12.11. óta:

látogató számláló
 

Elérhetőségek, edzők, segítőink!

Valamikori rögbisek,
akik Agárdon élnek, vagy erőteljes kötődéssel bírnak ide:



Nagy Sándor - Grossz
A 70-es évek második felében játszott a BEAC-ban (Budapesti Egyetemi Atlétikai Club), Czabán Dani tanár úr tanítványaként. Két gyermekével Agárd szélén laktak, 2011-ben elköltöztek vissza Budaörsre.





Faaniniva Ropati - Niva
Gárdonyban egy volt szamoai válogatott játékos feleségével 3 hónapot töltött 2010. nyarán, majd visszautaznak Ausztráliába. Niva, azaz Faaaniniva Ropati 1958-as születésű, tehát az 52. évét tapossa, öregfiúk csapatokban játszik még, ilyenek Magyarországon is érdeklik. Fia jelenleg az angol másodosztályban van, de a következő idénytől első osztályú csapattal kötött szerződést. Alkalmanként továbbra is láthatjuk, amikor visszalátogatnak Gárdonyba.
Niva válogatottságának nyomát egy jegyzőkönyv őrzi 1982-ből, amikor Fiji ellen 6-6-ot játszottak.


Róth József - Zorró
A 70-es évek első felében edzett a Fehérvári MÁV-ban, ahol egy kis társaság próbálta elsajátítani ezt a sportot. Mostanában a Parkerdő teljhatalmú uraként és szolgájaként találkozhatunk vele nap mint nap.




Rumi Mihály

Misi 1988-69 felé játszott a fehárvári Köfém csapatában. Hírneves szakácsként találkozhatunk vele.




Váczi Péter - Topen

Ld. a rögbipályafutását





Vida-Szűcs Lajos
Ld. a rögbipályafutását







Zsohár Szabolcs
A 90-es évek elején játszott a fehérvári Köfém csapatában Gyolcsos Ferenc keze alatt. Ma 4 gyermekükkel élnek Gárdonyban.




Berkes Tamás
A 80-as években játszott a pákozdi csapatban, amit a kecskeméti GAMF-ról visszatért Bárdfalvi Tamás alapított és működtetet egy ideig. Ma Agárdon élnek 3 gyermekükkel.







Csapataink és edzéseik aktuális időpontjai!
Lánycsapatunk honlapja - AG's Angels
Egy 4 perces szabályismertető videó!
A magyarság sorskérdéséseiről szóló fontos tudnivalók, a folymatok igazi mibenléte!!
Edzéssel, játékvezetéssel kapcsolatos tudnivalók, linkek!
Az agárdi és gárdonyi valamikori rögbis lakosok!
A Magyar Rögbi Szövetség Honlapja
Az Európai Rögbiszövetség honlapja, néha magyar hírekkel is!
A Világszövetség honlapja, rajta az országok rangsorával, sok információval, a Totál Rugby programjával!
Rengeteg fontos link a rögbi világából, csaptok, szervezetek, újságok!
Nagyterjedelmű letölthető videófilmek - mérkőzések, archív anyagok, edzés és játékvezetéselmélet!
Számtalan edzéselméleti, sportadminizstrációval és szervezéssel foglalkozó anyag pdf-ben, sokszor angolul!
A magyar szervezésú közép-európai liga a térség jobb csapatainak!